Hírek

Tartalom listázó

Létrehozva: 2024 december 09.

Továbbjutott futsal csapatunk a MEFOB bajnokságban!

A 16 csapatos idei bajnokság első fordulóját játszották futsalosaink Kecskeméten. Az idei évben 4 csapatos minitornák formájában kerül lebonyolításra a bajnokság, így 3 mérkőzést is játszottak a fiúk az első körben

December 5-én rendezték Kecskeméten a 2024-25-ös futsal MEFOB első minitornáját. Idén 4 db 4 fős csoport került kialakításra, ahonnan a 2 legjobb csapat jut tovább egy újabb 4 csapatos tornára. Innen az út már a final4-ba vezet. 

A tonrnán női és férfi mérkőzések egyaránt megrednezésre kerültek. A MATE csapata az ELTE, SZFE és NJE egyetemekkel került össze az első körben, így tudták, nehéz mérkőzés is lesz, de reális a továbbjutás. 

Az első ellenfél az ELTE csapata volt, melyről lehetett tudni, hogy lesz küzdés, ugyanis az ELTE-BEAC futsal csapata egy összeszokott, stabil csapat. A fiúk sokáig tartották magukat, szépen küzdöttek és végül 3-1 re kaptak ki. Erre azért számítani lehetett, de tekintve, hogy a másik 2 egyetem sokkal több gólt kapott, motiváltan mentek tovább a MATE-s fiúk.

Az NJE következett, akik a vártnál szűkebb kerettel érkeztek. Itt mondhatni hozták a kötelezőt focistáink és 0-6 arányban győztek a kecskeméti csapattal szemben. 

Következett az SZFE, ahol a továbbjutásért ment a tét, ugyanis egyenlő ponttal vágott neki a mérkőzésnek a két csapat. A MATE stabilan kezdett, az első félidő végére 0-2 re vezettek, azonban a második félidő elejére megindult az SZFE csapata és hamar egyenlítettek. Így szorossá vált a meccs, ugyanis 1 gól is elég volt, hogy lecsússzon valamelyik csapat a továbbjutásról. A második félidő közepén a MATE lőtt mégegy gólt, nem sokkal később egy újabbat, így 4-2 re módosult az eredmény. Azonban ismét megújult az SZFE és merész játékba kezdtek, feljött a kapus is és mindent beleadva igyekeztek gólokat lőni. Sikerült is és ismét alig volt különbség az eredményben. Végül kihasználva egy rendezetlen pillanatot született egy újabb MATE gól, beálltva a végeredményt, így 3-5 arányban győzőtt csapatunk és továbbjutott a következő fordulóba. 

Gratulálunk a fiúknak, folytatás hamarosan!