Hírek

Tartalom megjelenítő

Létrehozva: 2024 április 19.

Mozgalmas időszak a MEFOB bajnokságokban

Több sportágban is pörög az Egyetemi Országos Bajnokság, mind egyéni és csapat sportágakban. A selejtező fordulók is lementek és mindenki gőzerővel készül a Győrben megrendezendő MEFOB FESZT-re. Szép számmal lesznek jelen MATE-s hallgatók a fesztiválon.

A vízilabda bajnoksággal kapcsolatban már korábban is írtunk beszámolót. A fiúk nagyon szépen meneteltek előre a MEFOB bajnokságban és szinte minden mérkőzésüket meg tudták nyerni. A MEFOB döntő azonban rögtön egy nehéz mérkőzést fog hozni, ugyanis a PTE csapatával szemben kell megmérkőzni a MATE csapatának. A fiúkat látva viszont jó esélyekkel megy neki egyetemünk csapata a döntőnek! 

 

Kézilabdásaink is két kemény fordulón vannak túl. Az első körben a PTE, a másodikban pedig az NJE volt az ellenfél. Igaz, az első meccsen egy szűkebb keret tudott csak részt venni, azóta szépen összeállt a MATE csapata és szintén bizakodva várják a döntőt. Nagy segítség a keretnek, hogy a MEFOB szabályzata engedi két középiskolás diák részvételét is, akik az egyetem térségében lévő középiskolában tanulnak. Így két gyöngyösi diák is részt vesz a csapatban, akik nélkül talán nem is tudott volna idáig jutni a MATE, hiszen hozzájuk köthető az eddig megszerzett összes gólunk legnagyobb része! A fiúk a döntőben is tervezik, hogy erősítik egyetemünk csapatát. Reméljük, hamarosan hallgatóink között is köszönthetjük őket. 

Kézilabdásaink első ellenfele a négyes döntőben a hazaiak együttese, a SZE csapata lesz.

Röplabdásaink is szépen haladtak előre az eddigi fordulókban. Mondhatni nem igazán találtak ellenfélre az eddigi időszakban és könnyedén jutottak be a győri döntőbe. Több élsportolói ösztöndíjas, extra ligában játszó hallgatónk is erősíti a röplabda csapatot, így jó esélyekkel lépnek majd pályára a MATE-s fiúk ebben a sportágban is. 

 

Ezeken túl a futsal csapatunk is részt vett az idei bajnoki sorozatban. Az első körben a Testnevelési Egyetem és a Pázmány Péter Tudományegyetem volt az ellenfél. Innek jutottak tovább a második fordulóba, melynek a MATE adott otthont. Itt szintén egy minitorna került megrendezésre, a Debreceni Egyetem és a SOTE volt az ellenfél. Tudtuk, hogy két erős együttesről van szó, de a lehető legnagyobb összeszedettséggel és akarattal mentek neki a fiúk a tornának. Sajnos azonban mindkét meccset elvesztette a MATE és nem tudott bejutni a győri döntőbe.

 

Hatalmas gratuláció minden csapatunknak a továbbjutásért és a tisztességes szereplésért! 

Győrben folytatás! Hajrá MATE!