Hírek

Tartalom listázó

Létrehozva: 2025 május 12.

Kitüntetést kapott Simara János, a MATE leghosszabb ideje állományban lévő testnevelő tanára

A MEFOB FESZTIVÁL keretein belül, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Athén termében május 8-án délelőtt megtartotta éves Közgyűlését a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség. A közgyűléssel egybekötve adta át a MEFS díjat, Simara János Tanár Úr is elismerésben részesült.

Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos a MEFS elnöke nyitotta meg a Közgyűlést, ahol röviden értékelte a 2024-es évet és felvázolta jövőképét.

„Úgy gondolom, hogy egy közgyűlésen az elnöknek feladata kell, hogy legyen jövőképről, a vízióról is szólni.” – vezette fel a MEFS elnöke a vízió előrevetítését.

A jövőkép legfontosabb pilléreit vázolta fel a MEFS elnöke beszédében:

  1. Az egyetemi sport jelentőségének előremutató pozícionálására kell fókuszálni, előtérbe helyezve a duális (sport-tanulás) és a triális (sport-tanulás-munka) szemléletet és gyakorlat fejlesztését.
  2. Az egyetemi sport helyzetét tovább kell erősíteni a sport és oktatás ökoszisztéma rendszerében – ehhez a 2033-ig tartó mestertervet kell készíteni, továbbá meg kell erősíteni a stratégiai pilléreket, mely nem más, mint a sportpolitika, az egészségfejlesztés, a társadalmi felelősségvállalás és szerepvállalás.
  3. A stratégiai partnerek együttműködési hatékonyságát is tovább kell javítani. A MEFS-nek életforma és életminőség javító felelősséget missziót kell vállalnia az egyetemi sport területén.
  4. A hazai és a nemzetközi érdekérvényesítést is növelni szükséges, a szervezeti működés finanszírozása, az erőforrások növelése területén, beleértve az egyetemi sport további strukturális fejlesztését, valamint az ott dolgozó sportszakemberek életpályájának minőségi javítását.

 

Mocsai elnök úr a beszédében megköszönte minden kollégájának az áldozatos munkát és az általuk elért sikereket – „A mögöttünk hagyott esztendő a kollégák nélkül, az egyetemi sport közösségének erőfeszítései nélkül nem vezettek volna ilyen eredményre. Legyen büszke rá mindenki!”

 

A nyitóbeszéd után a  Közgyűlés négy napirendi pontot tárgyalt.

 

Kovács György, a MEFS főtitkár-helyettese ismertette a 2024-es év szakmai beszámolóját, Kovácsné Csíkos Anikó a MEFS gazdasági és pénzügyi vezetője pedig a 2024-es év pénzügyi beszámolóját és közhasznúsági jelentését. Letölthető Évkönyv 2024.

Somogyi Ádám, a Felügyelőbizottság tagja ismertette a Felügyelőbizottság jelentését, melyben a megállapították, hogy a 2024-es évi beszámoló, pénzügyi és közhasznúsági jelentés a hatályos jogszabályoknak megfelelő. A Felügyelő Bizottság a 2024. évi beszámolót, pénzügyi és közhasznúsági jelentést a Közgyűlésnek elfogadásra javasolta, melyet a Közgyűlés szavazás után egyöntetűen elfogadott.

 

Második napirendi pontként Kovács György ismertette a 2025. évi szakmai programot, Kovácsné Csíkos Anikó pedig a 2025. évi pénzügyi tervet, melyet a Közgyűlés szavazás útján egyhangúlag elfogadott.

 

Harmadik napirendi pontként Juhász Péter a MEFS főtitkára, a Közgyűlés levezető elnöke ismertette milyen pontokban módosulna a javaslat alapján a MEFS Alapszabálya. A Közgyűlés 2/3-os többséggel elfogadta az Alapszabály-módosítás mindegyik javaslatát.

 

Az utolsó napirendi pontként új olimpiai bajnok elnökségi tagot választott a MEFS, mivel az Alapszabály az Olimpiai Bajnok elnökségi tag mandátuma addig szól, amíg új Olimpiai bajnok nem került megválasztásra. Az előzetes egyeztetések alapján Koch Mátét jelölték a pozícióra, aki a jelölést elfogadta és azt a MEFS elnökség is támogatta. A MEFS küldöttgyűlése titkos szavazás útján megválasztotta Koch Mátét – olimpiai, világ-, és Európa-bajnok magyar párbajtőrvívót – elnökségi tagnak.

 

A Közgyűlésen hagyományosan a MEFS által alapított díjakat is kiosztották, az egyetemi sportért megvalósított kiemelkedő munka elismeréseként. A díjakat Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos, a MEFS elnöke, Dr. Gál András Levente és Prof. Dr. Bács Zoltán a MEFS alelnökei, Dr. Freyer Tamás a MEFS elnökségi tagjai, és Frenkl Orsolya a MEFS örökös tagjának Frenkl Róbertnek a lánya adták át.

 

Díjazottak: Letölthető díjazotti kiadvány

 

MEFS Csik Ferenc Ezüstplakettje az Egyetemi-Főiskolai Sportért – A díj adományozható azoknak a személyeknek, akik az egyetemi sport terén több akadémiai éven keresztül dicséretes teljesítményt nyújtottak szakmai munkájukkal, támogatásukkal.

Simara János a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemi Testnevelési és Sport Intézetének leghosszabb ideje állományban levő testnevelő tanára. 1983-as munkába lépése óta folyamatosan támogatja a MATE-t és jogelőd intézményeit, a hallgatókat és a magyar felsőoktatást. Kimagasló és folyamatosan fejlődő szaktudásának köszönhetően az elmúlt 42 évben több ezer hallgató szerette meg a sportot és egészséges életmódot neki köszönhetően. Nem csak az egyetemi sportban, hanem legkedveltebb sportágában a teniszben is maradandót alkotott edzőként. Több korosztályos és felnőtt Magyar Bajnok, illetve Davis kupa résztvevő kinevelője mint például Gubacs Zsófia, Bardózcki Kornél, Balázs Attila vagy Balázs György. Egyik legnagyobb teniszedzői sikere kiváló versenyzője Gálfi Dalma junior világbajnoki győzelme volt. Teniszben szerzett nemzetközi tapasztalatát hasznosította a MEFS berkein belül is. Szakmai segítséget nyújtott a 2024-ben Magyarországon megrendezett Európai-Egyetemi Játékokon. Munkájára igényes, a hallgatókat nevelését szem előtt tartó kiváló kolléga.